Újabb sztárpár válik

Jó ideje ment a vita, váljanak-e, most döntöttek.

Majd egy éve kezdtek gyülekezni a viharfelhők, a kapcsolatukat igyekeztek megmenteni, de a párterápia és különélés sem segített. Usher és egy ideje már különélő neje, Grace Miguel beadták a válókeresetet.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Usher (@usher) által megosztott bejegyzés,

“Egy nagyon komoly terápia, majd azt követő rengeteg beszélgetés után végül úgy döntöttünk, elválnak útjaink. Ennek ellenére a közös évekre való tekintettel jóbarátok maradunk, akik mindenben számíthatnak egymásra” – olvasható az Usher menedzsmentje által kiadott közleményben a nuus.hu szerint.

A pár 2015 elején jött össze, közös gyerekük nem született.

24 óra