Váratlan fordulat Berki Krisztián és Mazsi kapcsolatában!

A legbátrabb páros felvtelén derült ki: Berki Krisztián és Mazsi már házasok.

A mai adásban az egyik játék során a pároknak meg kell házasodniuk, mindezt azonban csak különböző próbatételek után. A játék előtt Tilla kérte meg a játékosokat, tegyék fel a kezüket azok, akik házasok. Berki odasúgott Mazsinak, aki feltette a kezét.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés,

Berki Krisztián a Blikknek megerősítette a hírt. „Az értesülés igaz, valóban elvettem a páromat. A szerelmem már a kapcsolatunk elején mondta, hogy szeretné, ha még idén egybekelnénk, én pedig év elején egy műsorban ígéretet is tettem erre. Tartottam az adott szavamat, megnősültem. Vágytam arra, hogy Mazsi a feleségem legyen, aki a nagy ő számomra. Vagy ő, vagy senki” – árulta el az egykori Fradi-vezér.

 

24 óra