Hogy mi? Válik a magyar luxusfeleség! Több százmilliót kap a férjétől!

Húsz éve voltak egy pár, most válnak.

Nyár végén történhetett valami, mert a legfrissebb pletykák szerint közel két évtized után luxusfeleség Yvonne és férje válnak. David két héttel ezelőtt össze is pakolt és elköltözött a budai luxusvillájukból. "Jó kapcsolatban vannak a mai napig, de mára már inkább barátok lettek, mintsem házastársak" – mondta a Borsnak a pár egy közeli ismerőse, aki szerint a pár békében válik.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Yvonne Dederick (@yvonnedederick) által megosztott bejegyzés,

A három közös gyermekük, Chris, Catherine és Alex tudnak a szülők szétválásáról, és a helyzethez képest jól viselik. A lap informátora szerint mivel a pár amerikai törvények szerint házasodott, így Yvonne-nak asszonytartás is jár - közel 2,3 millió dollárt kap a válás után, ami mai árfolyamon 671,9 millió forintnak felel meg. 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Yvonne Dederick (@yvonnedederick) által megosztott bejegyzés,

 

24 óra