Edzőtársa fojthatta meg a 17 éves magyar birkózót! Nyomoznak

Másfél éve a szőnyegen lelte halálát a fiatal sportoló, az anyja azt állítja: gyakorlás közben megfojtották Györgyöt.

Szülei máig úgy beszélnek róla, mintha élne, néha üznetet is küldenek a telefonjára. Már csak az foglalkoztatja őket, kiderítsék, miért is kellett meghalnia a fiuknak.

„Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor 2017. január 23-án megcsörrent a telefonom. A kijelzőn a fiam edzőjének neve villogott. Azt mondta a tréner, hogy azonnal menjünk, mert a gyerekemet most élesztik újra. Percek alatt ott voltunk: én a lábát, az apja pedig az arcát fogta. Közben a mentősök az életéért küzdöttek majd két órán keresztül, sajnos, hiába.A kórházba még bevitték, de tudtuk, hogy nincs remény: elment a csillagunk!” – mesélte zokogva a Blikknek Südi Henriett, a sportoló édesanyja. 

A szülők úgy gondolják, gyermekük halálát egy úgynevezett „vasgyári fogás” okozta, amelyet halála előtt gyakorolt egy, a klubhoz újonnan érkezett társával. Ezt többen is megerősítették, nyomozás azonban nem indult, csak most, hogy a szülők feljelentést tettek.

24 óra