Elárulta: őrült dologra készül Alekosz! Így tenné tönkre az Augusztus 20-i tűzijátékot?

Tegnap tudatta a világgal, az agyában az orvosok szerint nincs minden rendben, mára döbbenetes hírrel bizonyítja mindezt Alekosz.

Dióhéjban az előzmények: Alekosz önként szeretett volna börtönbe vonulni, de hiába ment le Tökölre, nem engedték be. Oda ugyanis csak smasszerek és elítéltek tehetik be a lábukat. Alekosz így elhatározta, bűncselekményt követ el, és azt is elárulta, azért, hogy börtönbe kerüljön, átússza a Dunát.

Már majdnem elfelejtette a világ az ígéretét, de ma reggel Alek emlékeztetett mindenkit, ez az ígérete valós. Sőt, döbbenetes részleteket osztott meg a tervezett akcióról, amivel most komoly veszélybe sodorja önmagát.

"A nyári utolsó hónapjának első napján Bejelentem! A Tököli Országos Büntetésvégrehajtási Intézetbe 48 órára való bekerülésem érdekében, ígéretemhez hűen átúszom a Dunát. Vízbeereszkedésem méltó időpontja, legyen hát a nyár utolsó napja!

Augusztus 20-án, 21.00 kezdettel a Parlamentnél ereszkedek a vízbe, majd számításaim szerint kicsivel odébb jövök ki.

Amennyiben az Ünnepi rakétázást biztonságosan szeretnék lebonyolítani, úgy vagy várják meg amíg elhagyom azt a szektort, vagy kezdjék egy órával később. Sajnálom, de az időpontomból nemengedek. Oldják meg ahogyan akarják, vagy tudják. Én, vízreszállok!" - írta posztjában.

Gyanítjuk, Alekosz vízbe sem jut majd!

24 óra