"Most lett nagyon elegem!" - Rúzsa Magdi durván kiakadt

Betelt a pohár Rúzsa Magdinál, ezt a Megasztár nyertese saját maga hozta nyilvánosságra.

"Akár a legnagyobb csillagokat, úgy elzárták a nyilvánosság elől a kishegyesi popdívát a hétvégi EFOTT Fesztiválon. Sötétített kisbusz fuvarozta, nem lehetett vele fotózkodni, majd olyan sietve távozott, mint hajdan Elvis Presley." - írta meg két nappal ezelőtt Magdi kapcsán a Bors, amelyet nagyon sok hírportál át is vett. Úgy tűnik, a Megasztár nyertese most kesztyűt húz, hogy megvédje magát - érzése szerint igazságtalanul bántják.

Magdi nem sokkal ezelőtt egy 11 pontból álló közleményt tett közzé, amelyben tisztázná magát és a vele kapcsolatban megjelent valótlanságokat. Közleményét változtatások nélkül közöljük.

Rúzsa Magdi közleménye:

"Most lett nagyon elegem! ITT AZ ÁLLJ! Felháborítónak találom a hazugságokat, amiket írkálgatnak rólam bizonyos újságok! Nem szoktam felvenni a kesztyűt, de most betelt a pohár.

1. Tíz éve ugyanezzel a busszal járom az országot! (ó és belátni rajta), sokszor amikor öltözőm sincs ebben próbálom lebűvészkedni magamról a fellépőruhát, úgy hogy ne lásson mindenki.

2. Csak 2 db. interjút adtam pont az EFOTT-on! Élőben jelentkeztünk be a Music chanellel és segítettem a Bátor Tábornak egy videó üzenettel.

3. Semmilyen sztárallűröm nincs. Minden koncertre szendvicset kérek a stábnak, meg salátát (NEM BIO) vagy rizses húst a zenekarnak és nekem.

4. Nincs is biztonsági emberem, olyannyira vagyok “ világsztárként védve” !!!! Tessék körülnézni másik magyar zenekaroknál, ahol a backstageben is (amit őrök védenek) ott áll az őr az ajtajuk előtt.

5. A fellépőruháim nagy részét MAGYAR TERVZŐK készítik, vagy tehetséges varrónők az ötleteim alapján. (Isten áldja a kezüket!)

6. Nincs fodrászom vagy sminkesem sem a koncerteken, megnézhetőek a werk videóim abban aztán látszik az igazság.

7. Nem iszom egy korty alkoholt sem a koncertek alatt és nem vagyok betépve sem ( lehet ez a baj????). Nem villantok, mert minden ruhám alatt ott a fekete kis rövidnadrágom.

8. Csak munkám van, nagyon-nagyon sok, abban, hogy szórakoztatni tudjam a közönségem, hogy adni tudjak valamit. Igenis jó a kapcsolatom a közönségemmel, szeretve vannak és én szeretve vagyok!

9. LÁTOM VAN AKINEK EZ NAGYON FÁJ!!!

10. Pont az az ember vagyok aki voltam, csak van néhány érdekesebb ruhám a színpadon. Mert ez is a műsor része, ezzel is adok egy kis pluszt a közönségemnek.

11. Szinte nem győzöm visszaadni azt, amit a sorstól kaptam és kapok, mert hiszek a “jó tett helyében jót várj”- ban. Saját alapítványom van, a Gábriel Angyalház Alapítvány mellyel hátrányos helyzetű tehetségeket támogatunk.

Szívügyem segíteni az Út a mosolyért alapítványt ( autizmussal élőket támogatnak), és a Bátor Tábort, és még sorolhatnám... Persze ezeket sosem láttam egy címlapon sem, pedig ezt is 12 éve csinálom.

 

Kedves közönségem! Ez a levél nem is nektek szól, hisz ti ismertek jól. Köszönöm, hogy vagytok nekem!" - írta Magdi.

24 óra