Esküvő előtt szakított a sztárpár! Már a nászút is le volt szervezve

Öt éven át titkolták, hogy egy párt alkotnak, mindez csak tavaly derült ki: Katie Holmes és Jamie Foxx most, az esküvő előtt szakított.

2017-ben Miami tengerpartján fotózták le a két sztárt együtt, kézenfogva sétáltak, de akkor sem voltak hajlandóak megerősíteni, hogy egy párt alkotnak. Egyes hírek szerint azért, mert Katie Holmes úgy tudott csak elválni Tom Cruise-tól, hogy szerződésben vállalta, öt évig nem mutatkozhat új férfival. 

 

A post shared by PicsOfTheDay (@picsoftheday001) on

A Mirror szerint Katie intett búcsút párjának, mert már képtelen volt bízni benne. A színésznő állítólag tavaly tudta meg, hogy Foxx évekig viszonyt folytatott egy másik nővel. Miután a világ előtt lelepleződtek, akkor sem akarta felvállalni őt, amit Katie megalázónak érzett. Végül telefonon keresztül vetett véget az öt éven át tartó szerelemnek.

A pár egyébként már az esküvőjét tervezte. Hozzájuk közeli források szerint a helyszín és időpont is fixálva volt köztük, sőt, a nászútjukat is leszervezték.

 

So thankful for a beautiful weekend ??? #proudmom @zimmermann @acnestudios

A post shared by Katie Holmes (@katieholmes212) on

 

24 óra