Megmutatta kéthetes kislányát Farkasházi Réka!

Két hete a közösségi oldalán jelentette be a baba érkezését, most itt az első fotó is.

Az újabban énekesnőként ismert egykori sorozatsztár háromgyermekes anyuka lett. Napra pontosan két hete kürtölte világgá. "Megszülettem, itt vagyok! Úgy szeretnek a csillagok!" 2018. június 4-én megérkezett Sárközy Tamara, aki 2960 g, 52 cm, és természetesen gyönyörű és tökéletes. Mindketten jól vagyunk és éppen kezdjük alaposan szemügyre venni egymást." - írta akkor, most pedig megérkezett az ekső fénykép is a ksilányáról.

"Két hete és egy napja születtem háromgyerekes anyává. Még feldolgozás alatt van a szülés és sok új élmény. Erre (is) való a gyermekágy. Igyekszem pihenni és nem siettetni semmit. Élvezni ezt a nyugalmat, amit Tamara hozott magával. Szerencsésen alakult, hogy a két nagyobbik gyerekem is itthon lehet velünk, most hogy vége a sulinak. Szép lassan nagycsaláddá vál(t)unk. A karikák a szemem alatt teljesen eredetiek. Kockás hasat sem fogok villantani mostanában. De nagyon jól érzem magam a bőrömben. Rájöttem, hogy milyen erős tudok lenni, ha kell. Nagyon jó érzés a jelenben lenni, nem a holnapot hajtani. Ez a kislány nagy tanítómester!" - írta képéhez Réka.

 

24 óra