Tolvai Reni kiborult: “ Ha én b.sszam meg, akkor te is b.szd meg..!”

Úgy tűnik, A Dal legutóbbi selejtezője nem múlik el nyomtalan.

Tolvai Reni a Crack My Code című dalával jutott be A Dal című műsorba, szombaton este pedig a zsűri előtt, élőben bizonyíthatta, helye van a legjobbak között. A produkciója után a zsűriből Schell Judit kapott szót és kíméletlenül őszintén fogalmazta meg véleményét. 

„Kicsit olyan, mint amikor a farsangon nem tudtam eldönteni, hogy minek öltözzek, amerikai popsztárnak, távol-keleti gésának vagy rizsszedő asszonynak. Tehát ebben volt Amerika, Távol-Kelet, de nem találom benne a Magyarország dalát. Nagyon sokat akartunk, lehet, hogy ennek a dalnak nem itt van a helye” - mondta a színésznő, aki nem csak a dalt, Reni előadását is kielemezte.

"Még azt is hozzátenném, hogy a színpadi mozgással nagyon óvatosan kell bánni. Ez olyan, mint egy jó ruha, ki kell emelni azokat a részeket, amik előnyösek, és el kell takarni azokat, amik nem annyira. Egy picit jobban rád kellene szabni ezeket a megmozdulásokat" - mondta Schell.

Tolvai Reni végül kiesett, de látszólag a düh nem múlt el benne - durva bosszút forralt, amit meg is valósított.

Kattints Reni durva kirohanásáért!

24 óra